Egy-két százalék közti GDP növekedésre számít a Dubai egyik vezető gazdasági szakembere 2009 első felében az előző év hasonló időszakához képest, a teljes évi növekedést pedig 2-3 százalék közöttire teszi. Az előrejelzés az eddig eltelt időszak statisztikai adatain alapul.
Egy népszerűsítő videó Dubai-ról
Omar Bin Sulaiman, az Egyesült Arab Emirátusok Központi Bankjának helyettes igazgatója és a DIFC elnöke egy gazdasági szakmai konferencián beszélt az emirátusok, azon belül is Dubai ez évi gazdasági kilátásairól. A széles körben elismert szakember szerint már most érezhető kormány gazdaságmentő beavatkozásainak eredménye, melynek köszönhetően stabilizálódott a nagyobb vállalatok és pénzintézetek helyzete, valamint kezd visszatérni a befektetők bizalma is az emirátus iránt. Mind Dubai, mind az Emirátusok felső vezetése is több ízben és módon segített illetve segít a továbbiakban is nagyobb vállalatokon és pénzintézeteken.

A Dubai National Bank épülete
Dubai vezetése 42 százalékkal, 37.7 AED-rel növelte 2009-es költségvetésében a közszektor és infrastruktúra fejlesztésére szánt összeget, illetve a tavalyi év végén, amint globális gazdasági válság a legsúlyosabban érintette a világ hitelintézményeit 120 milliárdos fenntartási segélyt nyújtásáról döntöttek pénzintézetek számára. és garanciát ígért a banki betétekre.
Emellett még az év folyamán 10 milliárd dolláros (36.7 milliárd AED) segélyt is biztosítanak a nagyvállalatok számára, adósságaik visszafizetéséhez, ezt az összeget kötvénykibocsátásból fedezik.

Dubai gazdasági-pénzügyi központja
Mint Nasser Al Shaikh, a dubai-i kereskedelmi és gazdasági hivatal igazgatója hozzátette, ennek a segélynek az első felét már februárban el is kötötték, a fennmaradó összeg kifizetésére akkor kerül sor, amint az érintett intézmények igényelik. A kormány szándéka ezt a második csomagot már nem az adósságok rendezésére, hanem fejlesztésekre kell fordítaniuk az igénylőknek.