November 15-19. között kerül megrendezésre a Dubai Airshow 2009
2009. márc. 14., szombat, 06.38.08 CET
November 15-19. között kerül megrendezésre a dubai-i kormány és az Egyesült Arab Emirátusok fegyveres erői által támogatott és a Fairs & Exhibitions Aerospace vállalat által szervezett Dubai Airshow 2009nemzetközi légi és haditechnikai bemutató.

Ez évben is a korábbi helyszínen, vagyis a Dubai-i Nemzetközi Repülőtér kiállító központjában kerül megrendezésre november 15-19. között az idei Dubai Airshow, mely jelenleg a világ egyik legrangosabb, legtöbb kiállítót és látogatót vonzó légibemutatója.

 

Rövid videó a 2007-es, tizedik Dubai Airshow-ról

 


Dubai Google térképe - Nagyobb térképre váltás

 

F&E Aerospace, a légibemutatót szervező cég igazgatója, Alison Weller nyilatkozatában közölte, hogy ez évben is több kiállítóra számítanak a tavalyi bemutatón résztvevőkhöz képest. A kiállítóhelyek 90 százaléka még szabad, de már javában folynak a tárgyalások a lehetséges partnerekkel.

 

Az első Dubai Airshow 1989-ben került megrendezésre, akkor még csak kétszáz kiállítóval, és huszonöt repülőgéppel. Az azóta eltelt idő alatt az évente megtartott rendezvény a világ egyik legnagyobb és legszínvonalasabb légibemutatójává nőtte ki magát burj al arab restaurant apartment vendéglátás étterem turizmus burj jumeirah marina waterpark bawadi perzsa öböl creek uae egyesült arab emirátusok emaar eta star world etisalat palladium toronyház felhőkarcoló sziget nakheel istithmar maktoum sejk maritime city arabian canal rta metro jebel ali vision tower matter al tayer ayam zamam ashiana al furjan buniah group airbus a380 pénzvilág offshore cég alapítás jebel ali sharjah shaik zayed dubai mall palaldium vision tower felhőkarcoló istithmar tamweel arabian canal waterfront dubailand deira dubai nyaralásdubai utazás dubai szálloda dubai apartman dubai utak dubai szigetek dubai üdülés dubai szállás dubai repülőjegy dubai lastminute Aabar Petroleum Investment Company Al Tayer Group Amlak Finance Dubai Bank Dubai Islamic Bank Emaar Properties Emirates Dubai Ports World Etisalat Etihad Airways First Gulf Bank Jumeirah Group Nakheel Properties Noor Islamic Bank Ras Al Khaimah Properties Sharjah Insurance Company Sharjah Islamic Bank Tamweel Union Properties

 

 

Az első Dubai Airshow 1989-ben került megrendezésre, akkor még szerény körülmények között, mindössze kétszáz kiállítóval, és huszonöt repülőgéppel. Az azóta eltelt idő alatt az évente megtartott rendezvény a világ egyik legrangosabb légi és haditechnikai bemutatójává nőtte ki magát, melyen a világ polgári és katonai repülőgépgyártói előszeretettel mutatják be legújabb fejlesztésiket.

 

Dubai Airshow

A 2005-ös év legnagyobb szenzációja a vadonatúj Airbus A380-as óriás utasszállító repülőgép volt

A 2005-ös év legnagyobb szenzációja péládul a vadonatúj Airbus A380-as óriás utasszállító repülőgép volt. A típust a dubai-i széhelyű Emirates Légitársaság állítja szolgátba a legnagyobb darabszámban a világon, a bemutatón részt vett repülőgép pedig itt először már az Egyesült Arab Emirátusok színeiben végezte repüléseit.

 

Az első Dubai Airshow 1989-ben került megrendezésre

Az Emirates Boeing 777 repülőgépe és a brit légierő Red Arrows köteléke  Dubai felett

Korábban felmerült, hogy ebben az évben már az új, Al Maktoum Nemzetközi Repülőtér lesz a világszínvonalú légibemutató helyszíne, ez azonban nem lehetséges mivel ez még építés alatt áll, és nem alkalmas az Airshow lebonyolítására.

 

SZG - Dubai Online

Fórum Dubai ->

Szóljon hozzá!
Belépés

Link
Dubai Online