Továbbra is erősödik Dubai tengeri kereskedelmi pozíciója
2009. aug. 7., péntek, 13.17.19

Dubai jó úton halad afelé, hogy néhány éve belül a világ egyik, ha nem a legnagyobb tengeri kereskedelmi központja legyen, köszönhetően az emirátus kormánya erőfeszítéseinek.

A 2008 elején létrehozott Dubai Maritime City írányító hivatala az a szerv, melynek teljes körű rálátása az emirátus tengeri kereskedelmi forgalmára, és abból befolyó bevételekre is, lévén ők állítanak ki minden tengeri kereskedelemmel, kikötőhasználattal kapcsolatos engedélyt.



A Dubai Maritime City rövid áttekintése


Dubai Google térképe

A 2008-as év adatai szerint harmincegy százalékkal nőtt az általuk intézett ügyletek száma, és ezzel arányosan Dubai tengeri kereskedelmi forgalma az 2007-es adatokhoz képest.

A gazdasági szakemberek egyetértenek abban, hogy a válság a forgalom csökkenésévek érzékenyen érinti a tengeri kereskedelmi szektort, de kevésbé érzékenyen Dubai-t. A kedvező adópolitikának köszönhetően több olyan tengerhajózási cég választja a várost átrakodóállomásnak, mely korábban más útvonalon szállított, és ezzel párhuzamosan nő a Jebel Ali kikötő szabad zónájában kirendeltséget, irodát nyitó külföldi vállalatok száma is.


dubai_maritime_

A Dubai Creek öböl torkolatánál kiépülő Dubai Maritime City számítógépes grafikája


A növekedés jól mutatja Dubai folyamatosan növekvő jelentőségét a Perzsa-öböl térségében, melyet a tengeri hajózás lebonyolításában tölt be, köszönhetően gazdasági növekedésének, a kedvező földrajzi elhelyezkedésének illetve annak a ténynek, hogy itt található a Jebel Ali Port, mely a világ egyik legnagyobb mély vízű mesterséges kikötője. Emellett dubai-i székhellyel működik a DP World konténerkikötőket üzemeltető vállalat, mely nem csak az Egyesült Arab Emirátusokban, hanem világ számos pontján működtet kikötői terminálokat.

800px_dubai_maritime_city_on_8_may_2008_pict_3_982_20090807125411_770.jpg

A Dubai Maritime City a világ legelső, célirányosan tervezett és épített tergerészeti-logisztikai központja

349921326_03ce02d35d_335_20090807125558_865.jpg

A Jebek Ali kikötő
A Sheikh Mohammed Bin Rashid Al Maktoum, Dubai uralkodója által alapított Dubai Maritime City hivatala az előző év májusában vette át az összes tengeri-hajózási beruházáshoz, vállalkozáshoz köthető ügy intézését Dubai-ban. Ez a központosítás jelentősen megkönnyítette ezen ügyletek, engedélyek kiadását, cégek regisztrációját illetve a hajók lajstromozását, így egyre több nemzetközi hajózási vállalat végzi tevékenységeit a hivatalon keresztül.

SZG - Dubai Online

Fórum Dubai ->


Szóljon hozzá!
Belépés

Link
Dubai Online