
Dubai önkormányzatának közlekedésügyi hivatala (RTA) terveket dolgozott ki a kerékpár és gyalogosközlekedés népszerűsítésére.

Dubai út- és közlekedésügyi hivatalának beszámolója a tömegközlekedés fejlesztéséről
A hivatal célja a gyalogos és kerékpáros közlekedés népszerűsítése, elsősorban annak érdekében, hogy csökkentsék a gépjárműforgalmat és a közúti balesetek számát. A mér kidolgozott tervek szerint ehhez igyekeznek minden feltételt és motiváló tényezőt biztosítani a lakosok számára, mivel az utóbbi időkbenigen elszaporodtaka súlyos közlekedési balesetek.
Az RTA becslése szerint 2020-ra már a napi 22 milliót is elérheti a Dubai útjain közlekedő járművek száma (a jelenlegi 12 millió), mivel a város lakossága is jelentős mértékben gyarapodik. Ez óhatatlanul magával vonja tömegközlekedés fejlesztésének szükségességét, amire Dubai vezetői eddig is példaértékűen nagy összegeket fektettek.

Az év végére 1900-ra növelik az autóbuszok számát
A következő évtized végére a jelenleg beépített és utakkal behálózott 500 km2-es terület megnégyszereződik, de a járművek növekedése még ennél nagyobb lehet, ami még nagyobb zsúfoltsággal és még több balesettel jár együtt.
Mint az RTA tervezési osztályának igazgatója, Abdul Mohsin Ibrahim Younus nyilatkozta: „Már így is túl sok a jármű és túl sok a baleset Dubai útjain, ezek száma pedig csak növekedni fog az elkövetkező években. Több embert kell rábírnunk arra, hogy inkább a tömegközlekedést használja.”
A dubai-i önkormányzat közlekedésügyi hivatala maximális kényelmet igyekszik biztosítani a utasai számára, így a tömegközlekedési járművek mindegyike légkondicionált, akárcsak a buszvárók és metróállomások
Mint mondta az év végéig a jelenlegi 1350-ről 1900-ra növelik a buszok számát, hogy ezzel is hatékonyabbá tegyék a szeptembertől üzembe metrót. „Ha egy ember leszáll a metróról, de még tovább kell utaznia, ott a közelben kell találnia egy autóbuszt, mely elviszi a kívánt helyre.”

A Dubai Jumeirah Lake Towers épülő metróállomása
A kiépülő új tömegközlekedési rendszer hatékonyságára az Al Soufah villamosvonalat hozta fel példának, melyet a metróhálózat kiegészítésére építenek ki 14 km hosszan a Burj Al Arab szálloda és a főként felhőkarcolókból álló Dubai Marina tengerparti városrész között, ez a vonal 5200 utas szállítására lesz képes óránként mindkét irányban, és két éven belül kerül átadásra.
Emellett kihasználják a Dubai Creek öböl és a hoszú tengarpart lehetőségeit is, így több utasszállító hajót is szolgálatba állítanak a vízi-taxi szolgáltatással párhuzamosan.SZG - Dubai Online