2010. febr. 7., vasárnap, 07.00.01 CET
Egy étterem Dubaiban teveburgereket kezdett árulni, mint egy egészségesebb alternatívát a jól megszokott hamburgerre.
A Local House, egy az emírségben tradícionális étterem szerint a teveburger zsírmentes csemege azoknak, akik egészség-tudatosan étkeznek. Ali Ahmad Esmail, az étterem manager asszisztense elmondta, hogy a teveburgerbe szánt húspogácsát titkos recept alapján sütik és fűszerezik, illetve hogy az teljesen zsír és koleszterinmentes.
Arról nem beszélt, hogy az étteremben hogyan puhítják meg az egyébként kemény tevehúst. "Ez egy üzleti titok" - mondta. 20 dirhamért a vendégek megkóstolhatják a negyed fontnyi teveburgert, sajttal, és burger mártással. A húst egy Al Ain-ban található tevefarmról szerzik be. Az Al Ain név egyébként évszázadok óta egyet jelent a tevék tenyésztésével, és a versenyzéssel.

A Local House étterem
A tevehúst sok arab országban széleskörben fogyasztják, de nem igazán elterjedt a bevásárlóközpontokban, illetve az éttermekre sem jellemző hogy szervíroznák. Az étterem szerint ők az elsők akik az emírségekben teveburgert készítenek, attól eltekintve, hogy Szaúd-Arábiában egy gyorsétterem "bébi teve" burgert kezdett értékesíteni tavaly. A Local House-nál elmondták, hogy fontolóra vették egy étterem megnyitását a Burj Khalifában, a világ legmagasabb tornyában.
-TKL-
Dubai Online