2010. jún. 30., szerda, 07.00.01
Dubai továbbra is a befektetők egyik kedvence, és nem csak a régióban.
Dubai gazdasági fejlődéséért felelős hivatala, a DED májusban 1369 különböző, új vállalkozás számára adott ki engedélyeket. Ez mennyiség 2009 májusához képest 63 százalékos növekedést jelent. A legtöbb engedélyt a kereskedelmi vállalkozások kapták (1024 engedély), második helyen a különböző szakmákhoz köthető vállalkozások végeztek (310 engedély), míg a harmadik helyen az ipari tevékenységekre kiadott engedélyek állnak (27 engedély).

Májusban is a kereskedelmi szektorban kiadott engedélyek száma volt a legnagyobb
A DED elmondása szerint a kiadott engedélyek számában tapasztalható növekedés jól mutatja, hogy
Dubai gazdasága hogyan is teljesít. A kiadott engedélyek egyébként a gazdaság minden területét lefedik, így sok helyen lehet számítani új munkahelyek létrejöttére. A DED továbbá hozzá tette, hogy jelen állás szerint a kis- és középvállalkozások is jó ütemben fejlődhetnek majd, ami azért is fontos, mert ezek kulcsszerepet játszanak a gazdaságban.
-TKL-
Dubai Online